Tippek az energiatakarékos otthon kialakításáért

Ha ez idáig nem is fektettünk nagy hangsúlyt rá, az idei évtől valóban felértékelődött az energiatakarékosság fogalma, melyet szűkebb környezetünkben, vagyis otthonunkban valósíthatunk meg a leghatékonyabban. Szerencsére akkor is számos lehetőség áll a rendelkezésünkre az energiahasználat csökkentését illetően, ha inkább pénztárcabarát megoldásokat tudunk kivitelezni. Ebben a cikkben ezek közül mutatunk be néhányat.

Háztartási eszközök

Amikor új háztartási gép vásárlására adjuk a fejünket, érdemes tekintettel lennünk a készülékek energiafogyasztására. Az A,B és C energiaosztályba tartozó készülékek használat közben kevesebb áramot vesznek fel, így nem csupán megtérül a befektetett pénzünk, de környezettudatosabbá is tehetjük otthonunkat. 

Energiatakarékos világítás

Pénztárcakímélő beruházás, ha a hagyományos villanykörték helyett LED izzókat pakolunk kosarunkba és lecseréljük otthonunk korábbi égőit. Csak azokban a helyiségekben hagyjuk égni a lámpákat, ahol éppen tartózkodunk. Használjuk ki a természetes fény adta lehetőségeket, sőt, célravezető otthonunkat eleve úgy berendezni, vagy akár átrendezni, hogy ezt minél többször tehessük meg, így oda juthat több napfény, ahol napközben javarészt szükségünk van rá. 

Takarékos vízfogyasztás

Ha tudatosan ügyelünk a vízfogyasztásra már azzal is sokat spórolhatunk, hogy fogmosáskor elzárjuk a vizet vagy kevesebb időt töltünk a zuhany alatt.  A csöpögő csapok miatt napi több liter vizet pazarolhatunk, így azokat érdemes mielőbb rendbe hozni. A többszöri felhasználás az egyik legjobb módja, hogy a háztartásban spóroljunk a vízzel, a kád vizét például vödörbe gyűjtve a wc öblítésére is felhasználhatjuk. 

Kiváló megoldást nyújtanak vízfogyasztásunk csökkentésére a víztakarékos csapok és zuhanyrózsák, melyek megrövidítik a víz útját és dúsítják a vízsugarat, így nem érezzük úgy, hogy lassabban folyna a víz. A víztakarékos szelepek is igazán hatékonyak, ezek régi csapjainkra is könnyen felszerelhetőek. Olyan háztartási gépeknél, mint a mosó- és mosogatógépek, szempont lehet a vízszükséglet. Ezek az eszközök manapság már ECO programmal is működnek, ezáltal ugyanolyan hatékonysággal, ám jelentősen kisebb mértékű vízzel tarthatjuk tisztán edényeinket, ruháinkat. 

Szigetelés

Egy megfelelően szigetelt ház jó hőmegtartó képességgel rendelkezik, így nem kell aggódnunk azon, hogy sok hőt veszítünk. Amennyiben épp házvásárlás vagy fellújítás előtt állunk, mindenképp ügyeljünk a tetőszerkezetre és a nyílászárókra. Ha nagyobb költségvetésben gondolkodunk, utólagos szigetelésre is lehetőség van, de már egy ablakcsere vagy költséghatékonyabb megoldásként az alternatív térkitöltők is megvédhetnek a beáramló huzattól. 

További bejegyzések

Ha ez idáig nem is fektettünk nagy hangsúlyt rá, az idei évtől valóban felértékelődött az energiatakarékosság fogalma, melyet szűkebb környezetünkben, vagyis otthonunkban valósíthatunk meg a leghatékonyabban. Szerencsére akkor is számos lehetőség áll a rendelkezésünkre az energiahasználat csökkentését illetően, ha inkább pénztárcabarát megoldásokat tudunk kivitelezni. Ebben a cikkben ezek közül mutatunk be néhányat.

Legfrissebb

Padlótípusok és helyiségek - melyik burkolat hová illik?

Padlótípusok és helyiségek - melyik burkolat hová illik?

Laminált, vinyl, parketta, járólap...a sort nagyon sokáig folytathatnánk még, melyből már látszik, hogy számtalan burkolat közül választhatunk otthonunk helyiségeibe. Ez a döntés azonban megannyi kérdést vonhat maga után. A helyzet tovább bonyolódik, amikor azt is meg kell határoznunk, egy adott helyiségbe melyik a legjobb választás. Az alábbiakban a legkedveltebb padlózatokból válogattunk. 

Kert a lakásban? Élvezd a természetet a négy fal között is!

Kert a lakásban? Élvezd a természetet a négy fal között is!

A nyári meleg beköszöntével - lakásban élőként - gyakran vágyakozunk az árnyékos kert természetes közege után. Ha ti is a trópusok hangulatáról és  zöldellő,hűsítő ligetekről ábrándozol, van egy jó hírünk! A négyfal közé szorítkozva is van lehetőségetek mediterrán hangulatot csempészni otthonotokba. Cikkünkben összefoglaltunk néhány lakberendezési tippet, mellyel akár a harmadik emeleten is megidézhetitek a frissítő lugasok világát.

Itt a nyár! Így cseréld okosan a tetőtéri ablakot!

Itt a nyár! Így cseréld okosan a tetőtéri ablakot!

A nyílászárók cseréje, korszerűsítése szinte minden lakásfelújítónál bakancslistás pont, hiszen nemcsak esztétikailag, de a megfelelő hőszigetelés szempontjából is megtérülő befektetés. A tetőtéri ablakok cseréjét különösen érdemes fontolóra venni energiamegtakarítás, hőszigetelés és védelem szempontjából.