A Dália igen kedvelt kerti növény. Júniusban már virágzik, és egészen a fagyok beálltáig, november elejéig díszlik. Igazán igénytelen, ha télre felszedjük és fagymentes helyen tároljuk, majd tavasszal újra elültetjük, évekig örülhetünk szépségének
A Dália igen kedvelt kerti növény. Júniusban már virágzik, és egészen a fagyok beálltáig, november elejéig díszlik. Igazán igénytelen, ha télre felszedjük és fagymentes helyen tároljuk, majd tavasszal újra elültetjük, évekig örülhetünk szépségének
Gondozása: Az ősszel felszedett gumókat tavasszal, a fagyok elmúltával 30 cm tőtávolságra ültessük napos, de szélvédett helyre. Akár tűző napra is ültethető. Hőségben gyakori öntözést igényel, de a pangó vizet nem tűri. Hetente tápoldatozzuk, az elnyílt virágzatokat rendszeresen távolítsuk el. Augusztusban fejezzük be a tápoldatozást. A fagyok előtt a gumókat ásóvillával, a szár húzása nélkül szedjük fel. Szellős, de fagymentes helyen hagyjuk leszáradni róluk a sáros földet. A sérült gumókat távolítsuk el, a szárakat kb. 10–15 cm-esre vágjuk vissza. A szárrész megtartása azért fontos, mert a szár nélküli gumók nem hajtanak ki. Télen szellős, kissé nedves, de fagymentes helyen tároljuk.
Teleltetése: cserépben nem mindig telel át, de megpróbálhatjuk. Vágjuk vissza ötujjnyi magasságban, tisztítsuk meg az elszáradt levelektől és tegyük fagymentes helyre.
Szaporítása: magról szaporítható fajtáit február-márciusban vetjük, cserepenként 2-3 maggal, csírázási hőmérséklet 18-20 celsius. Koloncos gyökérzet szétosztásával vagy tavasszal dugványról szaporítható.
Felhasználása: csak dísznövényként használható. A különböző virágszínű kisebb fajták nagyon szépen mutatnak balkon balkonládában, a nagyobbakat egyesével cserépbe vagy dézsába ültethetjük.
Webshopunkban háromféle fizetési mód közül választhat.
Előreutalásról: A megrendelés során ezt a fizetési módot választó Vevő részére a bankszámlaszámot és minden utaláshoz szükséges információt a visszaigazoló e-mailben feltüntetünk. Amennyiben a vételár a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem íródik jóvá, akkor a rendelést töröljük.
Szállítási módok:
A rendelés leadása után minden esetben kap egy automatikus, rendszer által generált visszaigazolást, majd 48 órán belül kollégáink feldolgozzák megrendelését és e-mailben tájékoztatják a kiszállítás idejéről és módjáról illetve a fizetés részleteiről.
Szállítási határidő:
A webshopunkban található termékek átlagos szállítási ideje 3-10 munkanap, rendelhető termék esetén várhatóan 10-30 munkanap
Árak:
Az oldalon található árak bruttó fogyasztói árak, tartalmazzák a 27%-os általános forgalmi adót, de nem tartalmazzák a szállítási költséget!
A webshopban található árak kizárólag az ott leadott rendelésekre érvényesek, áruházunkban elképzelhető, hogy más árakat talál. Ha a webshopot csak tájékozódásra használja, az üzletben való vásárlás vagy rendelés előtt mindenképpen győződjön meg a pontos árról.